Tünetek

A bárányhimlő tünetei

A betegség lappangási ideje – amíg semmilyen tünetet nem mutat a fertőzött beteg – 10-től akár 21 napig is tarthat.15

Ezután hőemelkedés vagy láz, fejfájás, rossz közérzet, étvágytalanság, gyengeség jelentkezhet.16,17 Mivel ezek közül egyik sem jellegzetes, egyedi tünet, még ilyenkor sem lehet felismerni, hogy a bárányhimlő az okozója.

Ekkor jelennek meg a fejen, a törzsön, majd a test szinte minden részén a jól ismert piros pöttyök, amelyek szűnni nem akaró viszketéssel járnak.18 Amikorra a piros kiütések megjelennek, addigra a bárányhimlős beteg már 1-2 napja fertőz19, vagyis mire egyértelművé válik, hogy mi a baja gyermekünknek, valószínűleg már sokakat megfertőzött maga körül.

Image alt text

A bárányhimlő szövődményei

A pöttyökből hamarosan hólyagok lesznek, amelyek a kifakadásuk után kezdenek pörkösödni, lassan begyógyulni.20 Eközben persze kiváló táptalajt nyújtanak a baktériumoknak, amelyek akár gennyes gyulladással járó felülfertőződést okozhatnak21, maradandó hegeket hátrahagyva. A gyógyuláshoz legalább egyhetes folyamatos ápolás szükséges még akkor is, ha nem lép fel semmilyen szövődmény.22 Ez sok stresszt okoz, hiszen egy kisgyermeknek nagyon nehéz elmagyarázni, hogy hiába viszket annyira, nem szabad elvakarnia a hólyagokat. Az esetleges betegállomány és a munkából való kiesés anyagi nehézségeket is jelenthet a családnak.

Az előzőekből látszik, hogy egyrészt nagyon nehéz idejekorán észrevenni és azonosítani, ha bárányhimlős lett a gyerekünk. Másrészt a betegség a környezetének és persze neki is sok kellemetlenséget okoz, ezért egyértelműen a bárányhimlő megelőzése a legegyszerűbb és legcélravezetőbb.

A bárányhimlő lefolyása
Irodalom: